A müncheni Nemzetőrben három részben megjelenik - Erdélyből Nyugatra szökött magyarok beszámolói alapján összeállított - "A mai Erdély" c. cikksorozat. Ebben megemlékeznek azt 1956 utáni tömeges letartóztatásokról, az RMP Központi Vezetősége mellett létrehozott, "az együttélő nemzetiségek problémájával foglalkozó bizottság" megszüntetéséről. Hírek szerint "mindenki tudja, hogy néhány hónap múlva a kolozsvári Bolyai sorsára kerül" a marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet is, a Magyar Autonóm Tartományt pedig Kolozsvár Tartományhoz akarják csatolni, az egyetemek elrománosításának, a magyarokkal szembeni numerus clausus-politikának az élharcosa Leonte Rautu, az RMP Központi Vezetőségének egyik legbefolyásosabb embere.
1965. július 19. - 24.
Bukarestben tartják a kommunista párt IX. Kongresszusát, mely jóváhagyja a márciusi plenáris döntéseit. A KB Végrehajtó Bizottságába kerül Mogyorós Sándor, póttag lesz Fazekas János és Gere Mihály (a Maros-Magyar Autonóm Tartomány néptanácsi elnöke). Ezeket a személyi változásokat a külügyminisztérium roman referatúrája úgy értékeli, hogy "mindez gesztusként értékelhető egyrészt a romániai magyar nemzetiség felé, de közvetve Magyarország felé is. Feltételezhető, hogy a fenti változások indítékai között egyik tényezőként az 1964. júliusi és 1965. júniusi magyar-román pártközi tárgyalások szerepelnek." (A kongresszuson változtatják meg az RMP nevét Román Kommunista Pártra.) A kongresszus után megalakítják az RKP Központi Bizottsága mellett működő nemzetiségi bizottságot. A grémiumra legmagasabb szinten maga a főtitkár "ügyel", de a közvetlen irányítás a KB apparátusának néhány, különböző területeken dolgozó tagja (Mihail Dalea, Petre Borilă, Leonte Răutu, Virgil Trofin és Gheorghe Stoica) kezében van. A bizottság magyar tagjainak (Domokos Géza, Takács Lajos, Sütő András, Létay Lajos, később Koppándi Sándor) feladata "a magyar nemzetiség életét érintő - elsősorban ideológiai-kulturális jellegű jelenségek feltárása, javaslatok kidolgozása". A nemzetiségi bizottság létrehozásáról a nyilvánosság előtt sohasem esik szó.
1968. június 27.
Váratlanul Bukarestbe hívnak több, mint száz prominens magyar értelmiségit. (Július 3-án a vezető német értelmiségieket is Bukarestbe hívják.) A Központi Bizottság főépületében megtartott találkozón Nicolae Ceauşescu mellett jelen van Ion Gheorghe Maurer miniszterelnök, Paul Niculescu-Mizil, Leonte Răutu, Dumitru Popescu, Gere Mihály és Fazekas János, a KB titkárai. Míg a felszólalók többsége az aktuális sérelmeket hozza szóba, Takács Lajos, a Bolyai egyetem utolsó rektora beszédében "a nemzetiségi kérdést megoldottnak" tekinti és kijelent, hogy "a legnagyobb baj az, hogy a magyarok még mindig nem tudnak elég jól románul", éppen ezért fokozni kell a román nyelv tanítását. Az egész napos tanácskozást a főtitkár záróbeszéde rekeszti be. A résztvevők legnagyobb megdöbbenésére azonban Ceauşescu a felvetett problémák döntő többségével szemben igen elutasító. A magyar nyelvű szakoktatás megszervezését azzal sepri le az asztalról, hogy "a munkásosztály egységes", és "akármilyen az anyanyelvünk, a fontos, hogy mindenki a munka közös nyelvét beszélje". Itt fogalmazódik meg nyilvánosan először az a tétel, miszerint "valójában mind románok vagyunk, ha a származásunk különböző is
1971. március 12.
Összehívják Bukarestben a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa, országos plénumát (országos gyűlését), melyen jelen van Nicolae Ceauşescu, Ion Gheorghe Maurer, Manea Mănescu, Leonte Răutu, Miron Constantinescu, Fazekas János, és Gere Mihály, valamint "a központi intézmények és társadalmi szervezetek vezetői", és a német dolgozói tanács képviselői. A magyar nagykövetség értesülése szerint összesen hatvanan jelentkeznek felszólalásra, de csak tizenhatan kapnak szót. A tanácskozás Péterfi István tájékoztatójával nyílik meg, aki közli a küldöttekkel, hogy "Nicolae Ceauşescu elvtárs utasította az Oktatásügyi Minisztériumot, hogy az 1971/72-es oktatási évtől kezdődően biztosítsa magyar tannyelvű tagozatok, vagy osztályok létrehozását egyes szakiskolákban és szaklíceumokban." Az is újdonságnak számít, hogy a felvételi vizsgára jelentkező magyar tanulók az összes tantárgyból magyarul vizsgázhatnak. (Korábban csak azokból, amelyeket magyarul tanultak.) A pártfőtitkár utasítása értelmében a szakminisztérium "intézkedéseket fog tenni" új, kizárólag magyar tannyelvű líceumok létrehozására a következő tanévtől. Arról is tájékoztatja a plénumot Péterfi, hogy a tanács bürójának felterjesztése nyomán Ceauşescu februárban "konkrét utasításokat adott" az Oktatásügyi Minisztériumnak a magyar nyelvű oktatás kibővítésére (tehát a magyarul is tanulható diszciplínák számának növelésére) a Babeş-Bolyai egyetemen és a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben. A felszólaló Demeter János azt is javasolja, hogy a magyar tannyelvű iskolákban, tagozatokban, magyarul lehessen tanulni Románia történelmét és földrajzát. A tanácskozás - miként korábban, és későbben is - románul folyik, csupán egy Kovászna megyei TSZ-elnök beszél magyarul. A felszólaló Ceauşescu két órás záróbeszédében többek közt leszögezi, hogy "a nemzetiségek léte is hosszas perspektívájú." Ez a kijelentése az elkövetkező évek asszimiláció-ellenes kisebbségi küzdelmeinek egyik hivatkozási pontja lesz.
1956. december 5.
Leonte Răutu és Fazekas János, a Központi Vezetés titkárai terjedelmes feljegyzést terjesztenek a pártvezetés elé a kolozsvári helyzetről. Ebből kiderül, hogy bár "a magyar értelmiségiek és az egyetemi hallgatók körében a hangulat javult", ennek ellenére "az értelmiség egy részének még mindig nincs szilárd álláspontja, különösen a szovjet csapatoknak az ellenforradalmi összeesküvés szétzúzásában nyújtott segítségét illetően." A jelentés készítői kitérnek a Várhegyi István nevéhez fűződő Határozattervezetre is, megjegyezve, hogy a szöveg készítői közül négyet letartóztattak. Megjegyzik azt is, hogy míg a börtönéből nemrég szabadult Jordáky Lajos "negatív hatással" van a hallgatóira, addig Demeter János, Takács Lajos, Kacsó Sándor, és különösen Balogh Edgár (mindnyájukkal azokban a napokban közölték, hogy visszavették őket a pártba) "jó magatartást tanúsítottak".
1958 szeptember eleje
1958 szeptember elején értekezletet tartanak az RMP Központi Vezetősége titkárságának vezetésével a nyár végén elkészült - de terjesztési engedélyt már nem kapott -, XIX. századi magyar irodalom szöveggyűjteményéről, melyen többek közt Balogh Edgár, Csehi Gyula, Antal Árpád oktatók, Leonte Răutu és Fazekas János KV-titkárok, Miron Constantinescu, Bihari László, a központi sajtóellenörző hivatal munkatársa, Vécsei Károly, a KV titkársága alatt működő, "az együttélő nemzetiségek problémájával foglalkozó bizottság" munkatársa, valamint Kovács György író, Hajdú Győző, az Igaz Szó főszerkesztője és Szemlér Ferenc, a tankönyvkiadó magyar szerkesztője vesznek részt. A pártapparátus tagjai által megfogalmazott vádak szerint a szöveggyűjtemény szerkesztői "következetesen mellőzték a múltszázadi osztályharcos szellemű alkotásokat", ezzel szemben azokat a műveket favorizálták, amelyekben "a magyar nacionalizmus eszméi dominálnak". A magyar szöveggyűjtemény elleni támadás egyik következményeként az egyik szerkesztőt, Fejér Miklóst eltávolítják a tanügyből, másfelől pedig tovább folytatódik a forgalomban lévő magyar tankönyvek elleni kampány. A kampányban a marosvásáhelyi Igaz Szó jár az élen.
1959. február 19. - 22.
Bukarestben tartják a Román Népköztársaság Diákszövetségeinek II. országos konferenciáját. Az elnökségben jelen van a pártvezetés több tagja is, többek között Gheorghe Gheorghiu-Dej, Chivu Stoica, Petre Borilă, Nicolae Ceauşescu, Constantin Pîrvulescu és Leonte Răutu. Az első napon Ion Iliescu, a Diákszövetség országos elnöke megnyitóbeszédében kijelenti: "Az RMP bölcs politikája folytán megoldódott a nemzeti [sic!] kérdés s ezáltal megerősödött és megszilárdult a nemzetiségek testvéri barátsága. [...] A román és az együttélő nemzetiségekhez tartozó diákoknak együttes munkával és tanulással közös szakmai, tudományos és kulturális akciók szervezésével, közösen töltve szabad idejüket, még szorosabbra kell fűzniük testvériségüket a szocializmus győzelméért vívott harcban." A következő napon felszólaló Koszti István (a Bolyai hallgatója) arról biztosítja a kongresszus résztvevőit, hogy: "Teljes erőnkből azon leszünk, hogy gyökerestől kiírtsuk mindazon megnyilvánulásokat, amelyek ártanak a román nép és a nemzetiségek megbonthatatlan barátságának.", Nemes István, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet hallgatója pedig kijelenti, hogy az intézet növendékei "kérik, hogy küldjék őket más tartományokba dolgozni." (A hatvanas évek elejétől elkezdődik a marosvásárhelyi magyar végzősöknek román lakosságú vidékekre történő kihelyezése.) A felszólaló Kacsó Magda, szintén bolyais diák (akit a záróülésen beválasztanak az országos vezetőségbe is) már egyenesen azt kéri: tegyék lehetővé, hogy a különböző szakos magyar és román diákok "együtt tanulhassanak".
